2019. június 23., vasárnap

Titó bunkere


A Szarajevótól mintegy 50 kilométerre nyugatra, a Konjic melletti Prenj (Prednje) hegységben található, 4,6 milliárd dollárba kerülő - ezzel Jugoszlávia harmadik legdrágább katonai objektumának számító - atombunker megépítését 1953-ban rendelte el Josip Broz Tito jugoszláv államfő. A bunker, amely akár egy 25 kilotonnás nukleáris robbanás ellen is védelmet nyújt, 25 ezer négyzetméteren épült, s ebből 6 ezer négyzetméter a lakóterület. Titó tölgy- és dióburkolatú dolgozószobáján kívül jutott hely benne felesége, a tavaly elhunyt Jovanka Broz luxusberendezésű, hatalmas tükör uralta szobájának is. A patkóalakú létesítménybe evakuálták volna súlyos válsághelyzet, nukleáris támadás veszélye esetén a legfelsőbb jugoszláv politikai és katonai vezetést, ezért a bunkert úgy szerelték fel, hogy ne csak lakóhelyként, hanem legfelsőbb parancsnoki harcálláspontként is használni lehessen.
Image may contain: outdoor and indoor
Autóbusszal meglehetősen macerás a keskeny hidakon keresztül bejutni, főleg ha egy 3 tengelyesről van szó. Bent a bunkerben mindenhol kb 22 fok van, nem kell extra pulcsit cipelni. Fotózni mindenhol lehet. A kiállítást lényegesen feldobja fiatal művészek installációja minden szakaszon. 

Image may contain: night, outdoor and indoor
A bunker látogatását profi vezetővel érdemes megtenni, mint Vég Zoltán
Image may contain: 4 people, people smiling, indoor and outdoor
Zoltán sok érdekességet mutatott vidám stílusban.
Image may contain: 10 people, people smiling, people standing and outdoor

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése