A Halong-öböl Vietnam egyik legszebb természeti látványossága. A világ 8-ik csodájának nevezett Leszálló Sárkány öble 150 km-re van Hanoitól. Maga a szó a „leszálló sárkányok öblét” jelenti, s egy régi-régi legenda szerint, amikor idegenek támadtak a vidékre, egy sárkányanya már nem bírta nézni az itteniek szenvedését, hát leszállt az égből, hogy segítséget nyújtson. Gyöngyökkel szórta tele a tengeröblöt, melyek a vízbe pottyanva jádekövekké változtak. S e szigetek darabokra zúzták az ellenség hajóit. Szavahihető halászok szerint még ma is elő-előfordul, hogy párás pirkadatkor egy-egy kíváncsi sárkányfej kiemelkedik a habok közül. .
Mint minden legendának ennek is van egy másik változata is: egykoron hódítók jöttek ide fehér vitorlásokkal, lerombolták a pagodákat, házakat, kerteket és igába akarták hajtani a vietek népét. Fent, az égben élő Sárkány szíve megesett a borzalmak láttán, és alászállt. Sziklákat dobált a vízbe, összezúzta a hajóhadat, majd amikor a kő elfogyott, testével állta útját a hajóknak. Így mentette meg az itt élőket, akik azóta tisztelik a sárkányt, melyről az öböl a nevét kapta.
A mérsékeltebb fantáziájú tudósok viszont a közel háromezer (!) kisebb-nagyobb szigetecske keletkezését 500 millió évvel ezelőttre teszik, amikor a környező hegyláncok a tengerbe süllyedtek. E megannyi mészkőkúp átlagos tengerszint feletti magassága 50–200 méter, s ez földünk legnagyobb tengeri karsztképződménye, s 1994 óta része a világörökségnek.
Az apró szigetek szinte mindegyikén érintetlen a tengerpart, a sziklákban megszámlálhatatlan, szél és víz vájta barlang található.
Öreg motoros fabárkák sűrűn egymás mögött horgonyzó sora várja a buszokról lekászálódó turistákat, akik aztán imbolygó pallókon egyensúlyozva, hajóról hajóra átkapaszkodva érhetik el a számukra kijelöltet.
Első „sziklamegállónktól” meredek lépcsősor vezet fel a Sung Sot-cseppkőbarlangig, amely két nagyobb teremből áll, igaz, az első vagy harminc méter magas. A „derűs kastélynak” is nevezett második terem cseppkövei aggteleken edződött szemeinknek is tetszetősek: ember- és állatalakok sorát véljük fölfedezni. Ahogyan egy hatalmas oldalbejáraton át beszűrődik a vízfelszínen gellert kapó, vibráló napfény, úgy érezzük, megelevenednek körülöttünk a mesealakok.
A Halong-öböl egyetlen nagy kiterjedésű, lakott szigete a Cat Ba. Bő húsz esztendővel ezelőtt teljes területét nemzeti parkká nyilvánították. Egy kiadós séta során – vízesések, mangrove erdők és vakító mészkősziklák között – megcsodálhatjuk, persze, ha nem trappolunk túl hangosan, a sziget számunkra egzotikus madárvilágát.
Az öbölben, de gondoljuk, az ország más vizein is megtalálható, part menti „úszó falvak” mellett hajózunk el. Lakói kis kunyhókban laknak, a halászatból élnek, s mindennapjaik talán évszázadok óta változatlanok. A kalyibák berendezése több mint puritán: egy-két szék s fekvőhelyként használt gyékények, néhány főzőalkalmatosság – és persze a halászkészségek. Itt-ott akkumulátorról működő tévékészülékek hangjai szűrődnek ki bambuszfalak résein.
Hihetetlen szépségű, valóban egy távol-keleti mesébe illő a táj. A szigetek, illetve a sziklabarlangok jó része még felfedezetlen, s maga az öböl vízi világa a búvárok számára is felderítetlen terepnek számít.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése