Történelmi elődje az ókori Thysdrus volt, amely alighanem pun alapítású volt. Virágzása idején lakosainak száma 30-40 ezerre rúgott. Gazdagodáshoz környékének olajfatelepítései nyújtották az alapot.
Közvetve lett a bajnak forrása is. Megunván a római császár, Maximus fokozódó adóprését, mellyel az olivából nyert jövedelem nagy része római kincstárba folyt, 238-ban összegyűlve az amfiteátrumban, a környező vidék gazdáival együtt, kimondták a római császár trónfosztását s helyébe a 80 éves karthágói proconsult, Gordiánust választották meg uralkodójukul. A római megtorlás nem késett. Néhány hét múlva a császár már halott volt, a város pedig súlyos árat fizetett elhamarkodott lépéséért. A III. század elejének fellendülése után a fokozatos hanyatlás következik. Az arab törzsek betörésekor a La Kahina , a berber Jeanne d’Arcnak is titulált városvédő felgyújtotta a várost övező 15 000 hektár olajfást is, de az arab hódítókat már nem sikerült megállítani.
Az El Jem-i amfiteátrum monumentalitását a köré épült kockaházak még inkább kiemelik. Az ie. 230-ban épült és a 17. század végig sértetlennek tartott – bár egyes források szerint soha be nem fejezett építménynek 1695-ben kellett az ide befészkelt lázadók ellen vonuló Murad bej csapatainak ostromát állni. Ezután már a helyi lakosság is szívesen használta a praktikus kőbányát építkezéseinél. Tulajdonképpen jutott is, maradt is, mármint a kövekből, hiszen méretei alapján 149 m hosszú és 124 méter széles és 36 méter magas. A thysdrusi a római világ sorban harmadik legnagyobb amfiteátruma. Az építéséhez alkalmazott kő a szokottnál puhább volt, ezért a tartósság érdekében meglehetős rátartással méretezték a köveket. A küzdőtér 65 méter hosszú volt. Alatta kereszt irányú boltíves folyosók, melyekből 16 fülke nyílott, a játékhoz szükséges vadállatok elhelyezésére szolgált. Hajdan 30.000 ember tombolt itt. Elképzelhető milyen élet folyt itt valaha, ezen a ma isten háta mögötti helyen, ha e nagy múltú amfiteátrum mellett még egy kisebb is épült. A városban több ásatás is folyt, melynek eredményeképpen megtalálták a város központját, fürdőinek, cirkuszának maradványait.
El Djem és Safax között kb
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése